Code Week Code Week

Code Week iskolánkban A tavalyi Kódolás Órája rendezvény nagy sikert aratott az azon résztvevő diákjaink körében, így ebben az évben részt vettünk az EU által október 15-23. között szervezett Code Week programsorozaton. Az évek óta megrendezésre kerülő kezdeményezés célja, hogy minél több diák ismerkedjen meg a programozás alapjaival. Éltünk a különböző szervezetek által felkínált programokkal, valamint iskolánkban is rendkívüli lehetőséget biztosítottunk a kódolás megismeréséhez. Az október 17-21-ig tartó tanítási héten valamennyi informatikaórán életkoroknak megfelelő szintű kódolással foglalkoztunk. Programjaink Pályaorientációs előadások Október 17-én Jakab Roland úr, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója látogatott iskolánkba. Diákjaink az előadáson megtudhatták tőle milyen a világ egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cége, hogyan fejlődött az informatika a közelmúltban, milyen tendencia várható a jövőre nézve. Prezentációjában gyerekközpontú módon bemutatta mennyire része életünknek már most a digitális világ, mennyire fontos lesz az informatikatudás a jövőben. Előadásában megmutatta azt is, hogy informatikusi és a mérnöki pálya egy kiemelkedő karrierlehetőség, jó fizetéssel és biztos elhelyezkedési lehetőséggel, ösztönözve diákjainkat az ilyen irányú továbbtanulás felé. Október 18-án ellátogatott iskolánkba az NNG egyik kiváló programozója, aki bemutatta milyen náluk egy programozó mindennapja, milyen feladatokon dolgozik, és milyen kihívásokkal találkozik.